A közös vállalat stratégiájának egyik sarokköve a közép-európai jelenlét megerősítése. Ennek központja a Mosonmagyaróváron kialakítandó logisztikai bázis lesz, ahonnan a tervek szerint nemcsak a magyar piacot, hanem Ausztriát, Németországot, Szlovákiát és Csehországot is kiszolgálják. A projekt ezen részére csak 2026-ban másfél milliárd forintot terveznek költeni. A földrajzi elhelyezkedés lehetővé teszi, hogy a raktárkészlet pufferként működjön az egyiptomi gyártás és az európai felhasználás között, csökkentve a szállítási bizonytalanságokat.

Az  ügyfelek európai jogi környezetben, európai raktárkészletről tudnak vásárolni, miközben valójában közvetlen „bányatulajdonosi” háttér áll a termék mögött:

„Aki velünk szerződik, az gyakorlatilag a bányával tárgyal, nem kell Egyiptomban intéznie semmit. Ez jelentős adminisztratív és üzleti kockázatot vesz le a vevők válláról” – emelte ki Noé.

A magyar cégcsoport jelenlegi teljesítménye megközelíti a 8 milliárd forintot, és a közös vállalat vezetése azt a célt tűzte ki, hogy a második üzleti év végére önmagában is elérje ezt a forgalmi szintet, immár a régiós piacokra támaszkodva.